muslinca sárkány

Muslinca: Az én kicsi sárkányom.

Muslinca a villanydróton

Nem éppen hagyományos, de az enyém. Egy késő esti unaloműző barkácsolás szerencsés eredénye. Szeretek mindent kitapasztalni, új utakat járni. Így történhetett, hogy új formát találtam. Teljes lázban égtem, amikor (az interneten felfedezett -szobában reptetett- sárkányoktól inspirálva összetákolt) sárkányom repülni kezdett. A születés utáni első video. Következő nap levittem a Városligetbe a szemeteszsákból készített sarit, megreptettem és az eregetésről készített fotókat feltöltöttem a Kitesport.hu-ra. Kapos, aki addigra jó sok jótanáccsal ellátott, nagyon bíztató szavakkal lelkesített. Felajánlotta, hogy spéci anyagokból megvarrja a sárkányt, ha mindent előkészítek. Így született meg először a MUSLINCA.

Sok-sok próbarepülés: sikerek és kudarcok váltogatták egymást. Kapos mindvégig bíztatott, segített és szép lassan én is sárkányfüggő lettem. Még a sokáig cikinek vélt varrógépet is beszereztem magamnak (pedálos Singer). Már egy ideje magam varrom a sárkányaimat, muslinca inváziót indítva a lelkes érdeklődők felé. Azért, hogy ne érjek rögtön a végére, meg kell említenem, hogy a muslinca még mindig fejlesztés alatt áll: Barátok, ismerősök tapasztalatai segítenek újabb és jobb példányok kitenyésztésében. Számomra a legfontosabb törzsfejlődési szakasz az volt, amikor rájöttem, hogyan lehet kicsikére összecsukni.

összehajtásGrafika: hedikocsis.carbonmade.com

Megrögzött biciklisként a sárkányok szállíthatósága számomra létfontosságú. Azóta, hogy egy tenyérnyi zsákba belefér a MUSLINCA MINI névre keresztelt sárkányom, mindig hordok magamnál egyet. Z., akiről máshol már említést tettem a legelkötelezettebb rózsaszín muslinca minit húzó görkoris, akit csak ismerek. Élmények, élmények, amik mind ehhez a széltől hajtott, zsinóron függő rongydarabhoz fűződnek. Mostanra már a Muslinca is elmúlt egy éves. Kapos még mindig töretlen segítőkészséggel terelget a sárkányépítés csöndes ösvényein. Köszönet érte. És páromnak is a sok sok türelemért, és a muslincák szárnyának biológiai fotóiért, amik újabb lépcsőfokát jelentik számomra a sárkánykészítés művészetének(?). 
Folyt. köv
komi

 

Néhány segítő ötlet kezdő sárkányosoknak:

Minden papírsárkányt szélnek háttal reptessünk!

Ne reptessünk emberekhez- és villanyvezetékekhez túl közel!

Ne reptessünk viharban-villám csaphat a sárkányba!

Mindig szárazon csomagoljuk be a tokjába a sárkányt!

 

A MUSLINCA sárkány eregetéséről:

A muslinca sárkány nem igényel összeállítást ( http://www.youtube.com/watch?v=iDvX86YOuQA ), ezért a megfelelő hely kiválasztása után azonnal reptethető -megfelelő szélviszonyok mellett.

Esetenként szükség lehet a kantáron található csomó elcsúsztatására, amivel az adott szélerősséghez tudjuk állítani a sárkányt. Ezt a kantár megfeszítésével érhetjük el, mert ilyenkor meglazul a csomó.Ha a sárkány orra felé toljuk a csomót, akkor nagyobb szélben repül jól a sárkány, ha hátra toljuk a csomót, akkor kisebb szélben is könnyen repül a muslincánk. Hozzávetőlegesen 20 foktól 60 fokig érdemes állítani a sárkány állásszögét. (Grafikák hamarosan…).

Tapasztalat szerint mindenkinek, még 4-5 éves gyerkőcöknek is jól repül a sárkány. Fontos viszont, hogy nagyon figyeljünk sárkányt eregető gyermekekre- nehogy az eresztő zsinór a nyakuk köré tekeredjen, ezzel fulladást okozva.

Egyéb veszélyt nem hordoz a sárkányozás, hacsak a sárkányozusz addiktuszt és a Napon való leégést ide nem számítjuk.

Tehát: mindenkinek jó szórakozást kívánok!